San Juan – Puerto Rico fővárosa

+3 napos programterv, ha csak rövid időt töltesz Puerto Rico fővárosában

Puerto RIco fővárosában San Juanban találod talán a legtöbb látnivalót egy helyen. A város többszáz év történelmét meséli, miközben teljes mértékben átadja az igazi karibi érzést. A színes gyarmati kori épületek, macskaköves utak, pálmafák és erődök jellemzik, miközben a homokos tengerparton Bad Bunny zenét játszanak és a tengerben akár lamantinokkal is úszhatsz. Éjszaka pedig egy teljesen más San Juan-t ismerhetünk meg, a bárok és szórakozóhelyek ekkor nyitják meg kapuikat, ahol akár egész éjjel táncolhatsz. Ez San Juan!

San Juan rövid történelme

1493-ban Kolombusz Kristóf a második útján fedezte fel a szigetet. A következő évtizedekben megkezdődött a spanyol gyarmatosítás, mely alól Puerto Rico sem volt kivétel. 1521-ben alapították meg a mai San Juan városát, azonban akkoriban még a várost nevezték Puerto Rico-nak, azaz “gazdag kikötőnek”, a sziget pedig a San Juan Bautista nevet kapta. A város hamar a a spanyol gyarmati birodalom egyik legfontosabb stratégiai kikötője lett a karib-térségben.

Szerepe meghatározó volt az Újvilág védelmében, éppen ezért hatalmas erődrendszert építettek ki, köztük a híres Castillo San Felipe del Morro és a Castillo San Cristóbal erődöket. Az angolok és hollandok többször támadták, de mindig helytálltak.

A 19. században az Amerikai Egyesült Államok is szemet vetett a térségre, köztük Puerto RIco-ra is. 1898-ban a spanyol-amerikai háburú végével amerikai fennhatóság alá került. A 20. században a sziget és San Juan is modernizálódott, ugyanakkor megőrizte karibi báját és gyarmati örökségét is. Ma egyszerre történelmi emlékhely, kulturális központ és a térség egyik legfontosabb turisztikai célpontja.

Mit nézz meg San Juanban?

Castillo San Felipe del Morro

Az erődöt a gyarmati időszak kezdetén kezdték építeni, így az egyik legrégebbi erőd Puerto RIco szigetén. San Juan Óvárosának észak-nyugati csücskében magasodik az Atlanti-óceán fölé, ezzel védve a kikötő bejáratát. A hat szinten elterülő erőd vastag falai, őrtornyai és ágyúállásai évszázadokon át tartották távol a kalózokat és az ellenséges flottákat. A spanyol gyarmati időkben kulcsszerepet játszott a Karib-térség védelmében. 1983 óta az UNESCO Világörökség része, és lenyűgöző panorámát kínál az óvárosra és a végtelen óceánra.

Castillo San Cristóbal

A San Cristóbal vár a 18. században épült, jóval később az El Morro-hoz képest, hogy megvédje a várost a szárazföldi támadások ellen. Ez a legnagyobb spanyol erődítmény, melyet az Újvilágban emeltek, alagutak, bástyák és rejtett őrhelyek összetett rendszerével. Egykor kulcsszerepet játszott a spanyol majd később amerikai érdekek védelmében, ma már látogatóközpontként működik, ahol a csodás kilátás mellett bejárhatod a hatalmas falakat és megismerheted a gyarmati hadviselést.

NevezetességÁr és megjegyzések (2026)
Castillo San Felipe del Morro és Castillo San Cristóbal10 USD/felnőtt (16+)
mindkét erődbe 10 USD a belépő, amennyiben ugyanazon a napon látogatod meg mindkettőt, akkor mindkét erődbe érvényes a jegyed egyszeri 10 USD megfizetésével.
0-15 éves korig: ingyenes

További információ az erődökről és nyitvatartásról ITT

La Perla

Régebben a La Perla a város veszélyes negyedének számított, de ez az utóbbi években olyannyira megváltozott, hogy a helyiek büszkeséggel nézik ha a színes, díszített épületekről a turisták fényképeket készítenek. A negyed még most is régies és kicsit romosnak is mondanám, de a színes falakkal és utcai alkotásokkal igyekeznek hívogatobbá tenni.

Utcai Művészet szerte a vároban

Puerto Rico, így San Juanban is nagy a nemzeti öntudat ereje és ez akkor is szembetűnő, ha az utcán sétálsz. Minden sarkon a nemzeti lobogó, a falak színesek, számos falon pedig igazi művészeti alkotásokkal készíthetsz fotókat. Csakhogy néhányat mutassak:

Calle de San Sebastián

A város leghíresebb szórakozóhelyeit és bárjait találod itt. A La Factoría-val és az El Cafetín-nel kezdve a Bad Bunny egyik slágeréből ismert Café con Ron-ig, ahol természetesen a Rumos kávés koktélt is megkóstolhatod. Én megtettem és habár nem szeretem a kávét, de ez még nekem is ízlett. Ezen kívül pedig jobbnál jobb koktélok és még számos bár vár akár késő délutántól kezdve egészen hajnalig.

3 napos programterv

Ebben a 3 napos programtervben a saját útvonalamat fogom bemutatni és a legfontosabb látnivalókat, hogy minden fontos megálló benne legyen.

  1. nap: megérkeztem a Luis Munoz Marín Nemzetközi reptérre a délelőtti órákban, majd Uberrel mentem a szállásomra, mely közel az Óvároshoz, a sétány mentén volt.
    • Az utazás fáradalmait kipihendő, először ettem egyet az El Hamburger nevű helyen – a neve sokat mondó – majd lementem a tengerpartra kicsit pihenni. Délutánra pihenést terveztem, illetve egy gyors sétát az Óváros felé, megnézni mire is számíthatok
  2. nap: ezt a napot a városnézésnek szenteltem, minél több helyet szerettem volna megnézni az Óvárosban és nem titkolt célom volt, hogy minél szebb fényképeket is készítsek.
    • A Castillo San Felipe del Morro és Castillo San Cristóbal erődöket érdemes egy napra tenni, mivel így csak egyszeri 10 USD megfizetése szükséges. Délelőtt megnéztem az El Morro-t, majd a San Cristóbal felé menet megebédeltem az egyik helyi étteremben. Számos biszto és streetfood jellegű helyen lehet enni és majd mindegyiknek van terasza is.
    • Mivel helyben voltam köetkezett aSan Cristóbal erőd, majd jóformán elvesztem színes házakkal teli kis utcákban, ahol majd minden sarkon egy fotóspot várt.
    • Vacsorának szintén jó egy Óvárosi éttermet választani, habár a melegtől én ezt az étkezést általában kihagytam.
    • Éjszaka: San Juan az éjszakai életről is híres, a legjobb bárok és szórakozóhelyek a San Sebástian utcában vannak – minden estémen itt voltam és nem volt unalmas.
  3. nap: Én szeretem a szervezett programokat is és szerettem volna a sziget több pontját is felfedezni. A Get Your Guide-on találtam egy 3 az 1-ben programot, melyben volt egy rövid San Juan városnézés, de a túra lényege az El Yunque esőerő és a Luquillo tengerpart volt. Azt kell mondjam, hogy 100%-ban megérte és ha nem bérelsz autót, akkor tökéletes opció a sziget más részeinek felfedezésére.

Itt megtalálod a Get Your Guide-on foglalt 1 napos programot, amin én is résztvettem:

3 az 1-ben túra: San Juan, esőerő és tengerpart

Érdekességek San Juanról:

1️⃣ A kék macskakövek nem helyiek
Old San Juan jellegzetes, kékes árnyalatú kövei Spanyolországból érkeztek hajók ballasztjaként a 18. században.

2️⃣ Alagutak az erődök alatt
A Castillo San Cristóbal alatt titkos járatok és katonai folyosók húzódnak.

3️⃣ Szellemtörténetek az óvárosban
A helyiek szerint több gyarmati épületben paranormális jelenségeket is észleltek.

4️⃣ Rejtett strand a városfal alatt
A Castillo San Felipe del Morro közelében található apró partszakaszt kevesen ismerik.

5️⃣ Salsa a parkban
Hétvégenként spontán táncestek alakulnak ki a város terein.

6️⃣ Bacardí szülőföldje a túlparton
A világhírű Bacardi lepárlóüzeme a közeli Cataño városában működik.

7️⃣ Trópusi esőerdő fél órára
A lenyűgöző El Yunque National Forest könnyen elérhető egynapos kirándulással.

8️⃣ Filmforgatási helyszín
Több hollywoodi produkció használta háttérként az óváros utcáit. Te tudod melyikek?

9️⃣ Saját egyetemi negyed
A város pezsgő diákéletéről ismert a University of Puerto Rico központja miatt.

🔟 Biolumineszcens öböl a közelben
Egy rövid kiruccanással elérhető a legendás Mosquito Bay, ahol a víz éjszaka világít.

San Juan városa a karib térség egyik legfontosabb kikötője volt a múltba, de mára sem veszített gyarmat korabeli bájából és ha teheted mindenképpen látogass el ide hosszabb vagy rövidebb időre.

Legutóbb bejegyzéseim

Scroll to Top