Páfosz városa Ciprus nyugati partján fekszik, gazdag történelme és kiváló állapotban megmaradt emlékei látogatók millióit vonzza minden évben. A Földközi-tenger partján elhelyezkedő település már az ókorban is kiemelt szerepet játszott, elsősorban vallási és kultúrális központként. A legenda szerint a közelben született Aphrodité, a szerelem és szépség görög istennője.
A város történelme több mint háromezer évre nyúlik vissza. A hellenisztikus korban az Afrodité-kultusz miatt zarándokhellyé vált, a római korban a sziget fővárosa lett. Ebből az időből kiváló állapotú mozaikok, mint például a Dionüszosz és Thészeusz ház mozaikjai, illetve villák és középületek maradtak fenn.
A későbbi korok, mint a bizánci, frank vagy a velencei uralom alatt a város továbbra is megőrizte jelentőségét, ám a földrengések és természeti katasztrófák súlyos károkat okoztak. Az oszmán és brit gyarmati birodalom újabb rétegeket adtak a már amúgy is réteges város történelméhez. Páfosz ma már az UNESCO Világörökség része, ahol az ókori romok, középkori erődök és modern üdülőváros harmonikusan fonódik össze. Páfosz nem csupán történelmi emlékhely, hanem élő, lüktető város, amely múltjából merítve kínál különleges élményt a látogatóknak.
TOP 5 Látnivaló
- 🏛️Nea Paphos (Új-páfoszi) Régészeti Park: Páfosz partján több hektárnyi területet tártak fel, hol ókori villákat, középületeket, világítótornyot és színházat találtak. Mindközül a leglátványosabbak a kiváló állapotban megmaradt mozaikok, melyeket a Kr. előtti 2. és 5. században raktak le. A mozaikok a görög mitológia karaktereit, történeteit ábrázolja, mint például a Minotaurusz vagy a hattyú alakban csábító Zeuszt. A parkba belépőjegy megváltása szükséges, ez: 5 EUR/fő
- 🏺Királyok Sírjai: Mindenképpen érdemes hosszabb vagy rövidebb látogatásunk alatt felkeresni, mivel a város és a sziget egyik leglátványosabb történelmi emléke, egyben az UNESCO Világörökség helyszíne 1980 óta. A neve megtévesztő lehet, ugyanis királyok vagy koronás fők sosem temetkeztek ide, a hozzájuk közelállók nyughelye volt. A hely eredete az ókori görög és ptolemaida dinasztia uralmáig nyúlik vissza, így a király megnevezés leginkább a korszak jelentőségére utal. A parkba belépőjegy megváltásával lehet belépni, ez: 2,50 EUR/fő
- 🛍️🎨Óváros: Páfosz Óvárosa a város déli részén magasodik a város fölé. Számos kiváló étterem, taverna és piac vár. A piacon a helyi árusok portékáit vásárolhatod meg, a főtérről csodás kilátás nyílik a történelmi városra és a Földközi-tengerre, alatta egy Hamam és török fürdő egykori épülete. A falakon művészeti alkotások és rengeteg graffiti színesíti tovább az Óvárost.
- ⛪🏛️Szent Pál Templom és Régészeti terület: A régészeti lelőhelyen egy ősi bazilikai romjait tárták fel, ahol a legenda szerint Szent Pált egy a városban való prédikálás alkalmával megkorbácsolták. Mozaikok és egy modern templom található itt, néhány épen maradt bizánci oszloppal. A hely jól karbantartott és szabadon látogatható.
- 💗🌅Petra tou Romiou (Aphrodité-szikla): Páfosz nevével már-már egybefonódott az Aphrodité-kultusz, ugyanis az istennő Páfosz városától nemmessze, voltaképpen a város határában található tengerparton lépett szárazföldre. A tengerparton lévő hatalmas szikla Aphrodité-sziklája néven vált ismertté, korábban zarándokhely is volt. Ma leginkább a szerelmespárok és turisták körében népszerű, strandja sziklás, kavicsos, de naplementekor elképesztő a látvány. Páfoszból közvetlen buszjárat indul, ám érdemes figyelni a menetrendet.
Éttermek
- CHRISTOS Grill and Seafood: nevéből adódóan nem kell részleteznem, hogy milyen ételek alkotják a fő profilját, isteni volt minden, leginkább a grill ételek. Az étterem az Óvárosban található, remek kilátással az alatta elterülő ókori negyedre.
- Souvlaki Livadias: Egy hamisítatlan görög étterem, népszerűsége miatt olykor várni kell az ételre. Az étterem belül kicsi, családias és teljesen hozza a görög éttermektől megszokott hangulatot a maga kék és fehér berendezésével.
- Mum’s Falafel: Ha egy könnyű és olcsó streetfood-ra vágysz, akkor nagyon ajánlom a helyet. Egy kis üzlethelyiség az Óvárosban, ahol különböző stílusú falafeleket kóstolhatunk.
Érdekességek és Páfosz, mint Aphrodité városa
- 🏖 Történelem + tenger egy helyen
Ókori romok pár percre a strandoktól – kevés város tud ilyet. - 🐚 Aphrodité kagylója termékenységi jelkép volt
A környéken talált kagylók szakrális szerepet kaptak a női termékenységi rítusokban. - 🌙 Aión háza az idő körforgását ábrázolja
Egyedülálló mozaik Páfoszban: az örök idő és az újjászületés istenét mutatja be. - 🐍 Szent kígyók Aphrodité városában
Az ókorban a kígyókat Aphrodité védelmező állatainak tartották, szent helyeken éltek. - ⚡Földrengések városa
A mítosz szerint Poszeidón haragja okozta a gyakori rengéseket – a valóságban valóban sok pusztítást szenvedett el a város. - 🏺 Páfosz neve mitológiai eredetű
Egyes legendák szerint Paphos Aphrodité és Pügmalión fia volt. - 🌺 Titkos női zarándoklatok helyszíne
Az Aphrodité-kultusz egyes szertartásai csak nők számára voltak elérhetők. - 🌅 A naplemente szent pillanat volt
A papnők szerint Aphrodité ereje naplementekor volt a legerősebb Páfosz partjainál.
Összegzés
Páfoszon lehetőségünk van tényleg elmerülni az ókori emlékekben és hagyni, hogy elvesszünk a történelemben, többezer éves mozaikpadlókon járni és felfedezni az ókori birodalmak maradványait. A romokat koptató meleg nap elől az Óváros árnyékos tavernái nyújtanak menedéket, de a szerelem istennőjének nyomába is szegődhetünk. Páfosz egyedülálló desztináció akár hosszabb vagy rövidebb látogatás esetén.








