Lárnaka Ciprus egyik jelentős városa, évente turisták millió használják a Larnaca Nemzetközi Repteret és utaznak tovább a sziget kölünböző pontjaira. De a város önmagában is nagy jelentőséggel bír mind történelmileg, mind pedig gazdaságilag és turisztikailag.
Lárnaka a sziget legrégebbi folyton lakott települése, az ókorban KÍtion néven ismerték. Fontos kikötőváros volt a mükénéi görögök és a föníciaiak idején, majd a Római és Bizánci Birodalom idején templomok épültek, így gazdasági szerepe tovább erősödött. A középkorból leginkább a lovagrendek és keresztesek jelenléte volt nagy hatással a város arculatára, ekkor épült a sétány végén lévő erőd és a Szent Lázár-templom.
A 16. század végén az Oszmán Birodalom vetett szemet Ciprusra, annak stratégiai fekvése miatt. A törökök 300 éves uralma alatt mecseteket és minareteket építettek, így a kultúrális sokszínűség tovább erősödött.
Számomra Lárnaka leginkább egy középkori város képét festi, homokszínű falakkal, az erőddel és templomokkal. Néhol az oszmán/török építészeti emlékek megtörik az avatott szemet, de összességében egymáshoz simulnak és egy igen kellemes, nyugodt érzés a városban sétálni, lelassulni és belefeledkezni a részletekbe.
Fontosabb látnivalók
Szent Lázár Templom: A sétánytól és az erődtől kicsit beljebb található egy kedves tér, melynek éke egyértelműen a máig épségben megőrzött és igen jóállapotú Szent Lázár Templom. A hagyomány szerint Jézus feltámasztotta Lázárt, aki ezután Cipruson töltötte életét, majd temetése után sírja fülé templomot emeltek. A templomban még ma is megtekinthető Szent Lázár feltételezett sírja, mely legendát tovább erősíti, hogy egy 1972-es tűz után találtak egy feliratot is mely Lázár sírjára utal. Belépőjegy nincs, de a nyitvatartást érdemes figyelni.
Hala Sultan Tekke: A Sós-tó partján található mecset egy igazi ékszerdoboz a városban, kiváló hely kicsit elvonulni és lecsendesedni a nyaralók nyűzsgésétől. A helyszín története egészen a 7. századig nyúlig vissza, ugyanis a legenda szerint Umm Haramot (más néven Hala Sultan, Mohamed próféta nevelőanyjának testvérét) itt temették el. A mecset maga csak az Oszmán Birodalom idején épült ki és nyerte el mai formáját. Azóta az iszlám világ egyik legfontosabb európai helyszíne és zarándokhelye, sokszor említik Mekka, Medina és Jeruzsálem után. Belépőjegy nincs, nyitvatartás: 8:30-17:00
Középkori Erőd: A középkori erőd a Finikoudes pálmafás sétány végén található, déli fala már majdnem a tengert éri. Eredetileg a 14. században épült a Lusignan-dinasztia uralma alatt, hogy a várost védje a tengeri támadások elől. Később a velenceiek és az oszmánok is megerősítették. Utóbbi börtönként is hasznosította az erődöt, melynek udvarán még kivégzéseket is tartottak. Ezen sötét korszak a brit gyarmati birodalom uralma alatt is folytatódott, egészen a 20. századig. Ma az erőd leginkább múzeumként hírdeti a régmúlt történéseit, de előfordul, hogy udvarán középkori fesztiválokat és közösségi eseményeket tartanak. A belépőjegy: 4 EUR/fő
Éttermek
- Souvlaki.gr: egy igazi hamisítatlan görög hely, egy kedves, viszonylag szűkös kis hely, kockás abroszos asztalokkal és isteni ételekkel. A dolgozók nagyon rendesek és segítőkészek.
- To Sieradiko: A sétányt a Szent Lázár templommal összekötő kis utcán található étterem színes székekkel és asztalokkal. Isteni görög, ciprusi ételek, a grill ételek kimagaslóak.
- Finikoudes-sétány: A sétányon számos helyi és nemzetközi gyorsétterem és étterem képviselteti magát. Így itt mindenki megtalálhatja a neki tetszőt.
Merre tovább Lárnaka után?
Lárnaka igen jó kiindulópont ilyen szempontból. Az InterCity buszokkal könnyen elérhetjük a sziget többi nagyvárosát, a legtöbbet átszállás nélkül. Nikózia valamivel több mint egy órányira van, Limasszol 1,5 óra, Páfosz pedig 2,5 óra közvetlenül vagy limasszoli átszállással.
Az InterCity buszok leginkább a Finiokudes-sétányról indulnak, a megállóban megtekinthető a menetrend és a további úticélok is. Érdemes korán érkezni, mert a helyek száma véges a buszokon, akinek nem jut hely az nem szállhat fel. A jegyeket a buszvezetőtől lehet közvetlenül megvásárolni, ajánlott pontosan kiszámolt összeggel érkezni, de az esetek nagytöbbségében vissza tudnak adni kisebb összegekből. A buszok jellegét leginkább kirándulóbuszként tudom leírni, jól karbantartottak és légkondícionáltak.
A menetrendeket itt találod:
InterCity: Ciprus InterCity menetrend
Összegzés
Lárnaka több mint egy megállóhely, a kultúrák, vallások keveredése, ahol a történelem találkozik a napsütéses nyár élményével. Itt egy középkori városban élvezhetet a tengerparti pihenést egy középkori erőd árnyékában.


